Pünkösdista beáscigányok Háromszéken¹

Az itt következő beszélgetéstöredékek egy falu cigány lakóival készült interjúkból valók. Száldobos Székelyföldön a tipikusnak mondható magyar-cigány együttélés-mintáktól több ponton is szembetűnően eltér². A magyar többségű régióban a beáscigányok kettős kisebbségben élnek, cigányként és román anyanyelvűként egyaránt. Részarányuk nagyobb (közel 50%) a faluban mint a vidéken megszokott, élesen elkülönülve laknak a falu jól meghatározott részén és többségük áttért pünkösdista vallásra.

 *
- A cigány, az cigány...
- Sok száldobosi cigány románnak vallotta magát.
- Hát igen...
- Ki a cigány akkor?
- Hát mi, modjuk, cigányok vagyunk. De ő, ez a fehérnép, ez román, valódi román fehérnép.
- De népszámláláskor akkor mik voltak?
- Csak románok. (...)
- Miért?
- Me voltak száldoboson, a románokból aki, hogyeshívják ezt a vallást na...
- Ortodoxok...
-...igen. Aki... a pap hezikjött ugye, magyar emberek, s azok ugye jártak a román iskolába. Sokan voltak. Oztán nem tudom mennyire, hogy lettek... ortodoxok voltak, többen.
- Nem tudtak románul?
- Nem tudtak románul, s olyan rosszul tanultak ők es osztán.
- Magyuk tudtak.
- Mi tudtunk, hogyne, jól tudtunk... írtunk, olvastunk.
- Otthon románul beszélgettek?
- Igen, románul beszélgettünk.
- S akkor hogy van? A faluban hol tanultak magyarul?
- Hát ugye, ezt gyermekkorából ugye, kimenyen az ajtón, a kapun kívül mán hallja a magyar szót ugye, mennek az úton az emberek, minden nap az ember ugye, jövet-megy a falu között, a magyar szót hallja, meg kell tanuljon, ugye.
- A fiatalok mért nem tanulnak meg?
- Hát, tanulnak a fiatalok es. Csak nem akar egy része, mondjuk, ez a leánka  es ne eljött, izéből, Előpatakból, ugye, ott es vannak magyarok es, románok es, de mán valamit ért ő es magyarul de, nem tud visszafelelni, vagy nem érti meg az egész szavakot úgy ahogy kéne. De ha eladnók, akkor megértené abba a helybe... Ha eladnók, akkor megértené. Na ez így van, mikor az ember rosszat akar mondani, akkor egy-kettő megérti akármelyik.
(1994. november 6., Száldobos; kérdez Márkó László, felel D. M.)

 * *

- Csak azok a cigányok (a szentgyörgyiek), más cigányok. Más fajta. Mi băiasok vagyunk. Érti ugye. S azok mán más.
- Milyenek?
- Băiasi.
- Băiasi...
- Nem tudunk cigányul, nem tudunk más nyelvet csak ez a magyar s ez a román. Mi cigányul nem tudunk. Vannak itt egy-egy... Egy, ha kettő ha van melyik tudják így cigányul romnyi... Csak tiszta románul... Csak mi azé nem tudunk tiszta románul sem s magyarul sem ha mi bemegyünk a faluba, akkor má magyarul beszélgessünk... S ha hazajövünk akkor má románul beszélgessünk.
- Igen.
- Úgy hogyha valaki mondja, se román, se magyar tisztán! Itt a baj velünk.

* * *

- Valamikor táncolnak? Van táncos mulatság?
- Nincs. Nálunk nem. Aki nem ebbe... Aki nincs ebbe a vallásba az más.
- Lakodalomkor sem?
- Nincs. Lakodalomt csinálnak itt, hívő lakodalom. Pontosan úgy fel van öltözve mind akármelyik itt a faluból... magyarok... menyasszony. Csak má nálunk nincs ital, csak étel. Minden úgy. Mindenféle étel van csak ugye pálinkaféle nincs, bor sincsen. Szó aztán annyi van... s borviz...
- Nem táncolnak?
- Neem! Zene nálunk van, látta..
- ...a templomban...
- Igen.
- S lakodalomkor itthon a háznál zenélnek?
- Nem. Hát ott a gyülekezetben.
- S ha hazamennek?
- Ha hazamennek ott az asztal, s ott.
- Ott zenélnek?
- Igen. Itt tartsuk a program, s amikor vége lett akkor megyünk haza nálunk s akkor ott az asztal. S hát ott minden megvan..
- Ott se táncolnak?
- Nem táncolunk. (...)
- S tizenöt éve tért át (pünkösdistának)? Akkor hány éves volt?
- Hát akkor... voltam akkor huszon... öt.
- Igen. Addig maga sem volt ebbe a vallásba?
- Nem. Akkor ittam én es. Egy fél liter pálinkának, azt se mondtam semmi. Egy csomag Nácionál szivarat... nekem nem volt elég egy naponta. Mikor nem volt elhuztam azt a Marosesti szivarat. Akkor volt az a Marosesti. Most es látom.
- Van.
- De a Nácionált nem látom. Egy lej tizenöt bán volt akkor.
- S nem volt nehéz áttérni, az ember ezekről mind lemondjon?
- Ugyebár egy kicsit nehéz volt, egy pár napig, amig leszokott. Megmondom ami van, me sokszor az ember megkívánja. Mondjuk ezt az italt ugyebár. Me én mondom szeszes voltam. Én úgy megittam, hogy ... egy lónak az árát én majdnem megittam. Jöttem haza... az ember még milyen, összetört ajtót, mindent. Hát milyen a részegember. S akkor így nem, láttam hog nem jó, s akkor így eltértem hálistennek. Hogy így jobb. Mondjuk én nem szerettem verekedni soha senkivel. Azt se mondtam hogy nenj így, ha...(...)
- Én a legnagyobb emberhez innét én bémegyek, s úgy kell fogadjon pontosan mint a magyart. Vannak itt es hitvány emberek, cigány... s a magyarok között is nem mindegyik ember. Nálam jőnek a magyarok is leülnek, ahol magik vannak... Me mondjuk most fogyott el a kávé... igazán. Megkénálom, megisszák. Azt mondják, gyere Gyuri ezt kell csinálni, vagy valamit kell segícsem... segíteni. Akkor elmegyek segítek. ők es reám igen s én es őköt igen.

(**-*** 1994. május 16. Székelyszáldobos; kérdez Fosztó László, felel B. G.)

Ki a cigány? Az etnikai identitás(ok)ról

A közölt interjúrészletek néhány olyan kijelentést, problémát tartalmaznak, amelyek első pillantásra identitászavarnak, bizonytalan etnikai tudatnak tűnnek. Ha azonban részletesebben elemezzük a szövegeket és kontextusaikat, nyilvánvalóvá válik, hogy nem egy érthetetlenségig bonyolult helyzettel álluk szemben, csupán néhány olyan gondolkodási konvenciótól és beszédmódtól kell (legalább ideiglenesen) eltekintenünk amely zárt és statikus nemzetekről, etnikai csoportokról beszél.
Ezek után talán nem elképzelhetetlen, hogy egy olyan kijelentés, amelyek arra utal, hogy azok a száldobosi ortodox vallású románok, akik román iskolába jártak nem tudnak jól románul, és ez az adott kontextusban érthető helyzetnek tűnjék. Ez a helyzet egy olyan történeti folyamat terméke, melynek során a román származású személyek átmentek már a nyelvi asszimiláció folyamatán, de vallásukat megtartották, és magukat románnak tekintik, valamint a falu is annak tartja őket. Ez a besorolási gyakorlat a mai napig nem halt el, és személyközi konfliktus esetén nagyon is nyílvánvalóvá tehető (pl. ha valaki személyes ellentétbe kerül egy ilyen személlyel, azonnal aktivizálhatja ezt a közösségi tudást, amely ma néha stigmaként is működhet).
Az etnikai identitást olyan jelenségnek tekintem, amely szakmai megközelítését élesen el kell választani a téma ideológiai és közéleti tárgyalásától.

Cigány etnikumról beszélni tudományosan megalapozatlan magatartás. Számomra elfogadhatóbb etnikus csoportokról beszélni, amelyek változatos földrajzi és társadalmi körülmények közt országhatárok által felszabdalt területeken élnek. Ezt véleményt támasztja alá, hogy Románia területén is több olyan csoport él amelyeknek mind nyelve, mind kultúrája nagyon eltérő, de számomra döntő az, hogy maguk a cigányok sem tekintik egy etnikumnak azokat a változatos csoportokat, melyeket külső szempontból, a környező csoportok egyaránt a cigány névvel illetnek ("azok mások...").

Több módon határozható meg egy személy közösségi identitása. Népszámláláskor önbesorolás, bevallás alapján történik, ezért adatai a cigányokat illetően alapvetően tévesek³. Stigmatizált és hátrányosan megkülönböztetett etnikumról lévén szó alulkommunikálják etnikai hovatartozásukat, ha úgy vélik, hátrányuk származhat belőle. A népszámlálás olyan alkalom, amikor a bürokratikus-adminisztratív hatalom képviselőjével áll szemben az egyén. Ebben a kontextusban, amely kívül esik a mindennapi életvilágán, valószínűleg a helyzetben számára legelőnyösebb identitást fogja választani, ám deklarált identitása nem feltétlenül azonos a mindennapi élet során megnyilvánulóval.

Számomra fontosabb a mindennapi interakciókban, a "találkozások" során tetten érhető etnikai identitás. Találkozásnak tekintem Bíró A. Zoltán nyomán "azokat a helyzeteket, eseményeket, amelyek kölönböző etnikumhoz tartozó személyek között jönnek létre, legyen szó akár fizikai, akár mentális jellegű találkozásról, és amelyekben a résztvevők számára az etnikai hovatartozás olyan mértékben fontos, hogy befolyásolja, alakítja a találkozási helyzet viselkedésmintáit." (Bíró 1996. 249.)
Száldobosi kutatásom során tehát "cigány" névvel jelöltem annak a csoportnak tagjait akiket a csoport elismer tagjaiként, kulturálisan és szociálisan megkülönböztetve kezel a falu magyar lakossága is.

Ezt az alapállást tükrözi egy ismert angol cigánykutató Judith Okely szociálantropológus véleménye is:
"Az elkülönülés a cigányok és gázsók között folyamatos.(...) Ha egy gázsó a "cigány" (gypsy) vagy üstfoltozó (tinker) meghatározást használja, bár pontatlanul is, de a cigány tudat mint egy külön csoporthoz tartozás állandóan megerősítést nyer kívülről. De legfontosabb, hogy a cigányok továbbra is mint cigányok határozzák meg magukat. Itt az önbesorolás (self-ascription) döntő. Az önbesorolásnak inkább egy csoport besoroló gyakorlatához kell viszonyulnia, mint az egyedi személyéhez; pl. ha egy cigány vagy vándorló (traveller) csoport elismeri tagjaként azt a személyt, aki cigánynak nevezi magát, akkor az ő cigány identitása társadalmi tény. A csoport, definíciója alapján, nagyobb mint egy nukleáris család." (Okely 1983. 66.)

Etnikai szempontból vegyes lakosságú településen ez egymás mellett élést bizonyos jól meghatározható kulturális minták, stratégiák szabályozzák. Ezek működése megfigyelhetők a mindennapi kapcsolatokban, a felek mindig igazodnak egymáshoz a fentiek értelmében találkozásnak nevezett helyzetekben. Ilyenkor a beszélgetés és a nemverbális kommunikáció során olyan különbségek nyílvánulnak meg (ezek felmutatása is társadalmilag szabályozott), amelyeket a felek kölcsönösen elismernek, és így mindig fenntartják az együttműködés azon minimumát, amikor ebben a szabályozott formában létrejöhet és működhet interetnikus találkozás. A másik elismerése és reprezentációinak tiszteletben tartása szolgál alapul minden egymás mellett élésnek. Ez azt is jelenti, hogy bár fizikai környezet folytonos és tagolatlan a falu terében mégis léteznek szimbolikus határok és ezek fentartása fontos része a társadalmi életnek.

Az egyik legfontosabb szimbolikus határ a falut két térrészre osztó mérlegház, a "mázsa". A falu alsó részét kizárólag magyarok lakják, és magukénak tekintik azt, a "mázsán felül" a cigányok világa kezdődik.

Ha egy magyar falubeli belép a cigányok világába, a lehető legrövidebbre fogja teendőit, esetleg megszaporázza lépteit, hogy minél előbb a magyarok által szimbolikusan dominált térbe érjen. (pl. ha dolga akad vagy "útja van" a falun kívül, esetleg annak felső végén) Amíg a cigányok világában tartózkodik, igyekszik természetesen viselkedni, esetleg úgy tesz, mintha észre sem venné, hogy idegen világba lépett. Ám ő is, és annak a világnak lakói is nagyon jól tudják, hol húzódik a határ a két világ között.
A magyar, illetve a román nyelvhasználat szintén fontos társadalmi és etnikus jegyeket hordoz. Ez azt jelenti, hogy itt is olyan szimbolikus határépítéssal van dolgunk, amely része a mindennapi egymás mellett élési stratégiáknak.

A cigányok anyanyelve egy román dialektus (beás), ezt használják egymás közt a mindennapi kommunikáció során. Viszonyuk e nyelvváltozathoz közvetlen és természetes. Magyarul is tudnak, de ennek használata hordoz számukra bizonyos alárendeltségi státust. Főleg a falu magyar lakóival való beszédhelyzetekben, valamint munkahelyükön, vagy a magyartöbbségű régió más településein beszélnek magyarul.

A román köznyelvet főleg a pünkösdista szertartás alkalmával használják, illetve a hivatalos jellegű kommunikáció során. Az iskolában is ezt oktatják. Ezért ez a nyelvváltozat emelkedett és szimbolikus (vallásos és nemzeti) jegyekkel telítődött.
A magyarok tudatában nem különül el a helyi román dialektus (beás) és a köznyelv. Számukra mindkettő hatalmi konnotációt hordoz. A román nyelvet csak hivatalos beszédhelyzetekben használják ezért, számukra ez a kiszolgáltatottságot és alárendelt helyzetet reprezentálja. A cigányokkal nem hajlandóak románul beszélni, mert ez számukra az asszimetrikus viszony megfordítását jelentené.

Bár úgy tűnik a határtok átlépésének számos akadálya van, létezik olyan helyzet is, ahol valamelyik fél nem tartja tiszteletben őket. Ezek az helyzetek mindig hordoznak valmilyen többletjelentést, a konvencióktól eltérő fél valamit ki akar hangsúlyozni, különleges mondanivalója van.

Például így alakulhat ki olyan beszédhelyzet, amikor mindkét fél anyanyelvét használja, kölcsönösen értik egymást, de nem hajlandóak kódváltásra. Van olyan eset, amikor a magyar beszélő kikényényszeríti saját nyelvének használatát (főleg az által, hogy úgy tesz, mintha nem értené a másikat). Ez azért is lehetséges, mert a gazdasági-társadalmi kapcsolatokban a cigányok periférikus szerepbe szorulnak és a magyarok úgy érzik, nekik kell alkalmazkodniuk. A cigány fél aki tudatosan a román nyelvet választja utal e nyelv hivatalos voltára, így vonva egy többletekintélyt a közlendőjébe, vagy ezzel jelzi, hogy a beszélgetés során egyenrangú félnek tekinti magát.

A példákból nyílvánvaló, hogy az etnikai identitást nem tekinthető valamilyen állandó jegyekhez, specifikumokhoz kötött tulajdonságnak, inkább a kapcsolatok során megnyilvánuló és kinyilvánított a résztvevő felek által kölcsönösen elismert különbségek alkotják bázisát. Tehát interetnikus kapcsolat jön létre minden olyan helyzet során, amikor magukat kulturálisan kölönbözőnek tartó felek találkoznak, és ezt a különbséget a találkozási helyzet során nyílvánvalóvá teszik.
Ez egybecseng az antropológiai szakirodalomban Fredrik Barth (Barth 1969, 1996) által kidolgozott elmélet kitételeiven, amely a különböző csoportok kulturális sajátoságai, tartalmi jellemzői (nyelv, terület, történelem) helyett ezen csoportok önmagukat körülhatároló és a határokat fenntartó, újratermelő gyakorlatára helyezi az elemzés fő hangsúlyát. Ez az ismétlődő folyamat és eredménye az elkülönböződés, állandóbb tényezője az etnikai identitásnak és interetnikus kapcsolatnak minden etnicum specificumnál.

A vallásról

Jelentős mozzanat volt a száldobosi cigányok életében a 60-as évek elején a pünkösdita vallás felvétele. A térítők előkészített mentális teret találtak az ortodox egyháztól elhanyagolt a cigányok körében. A személyes hit közösségi kifejezésének lehetősége, az egyház szervezeti sajátossága, az önállóság látszatát nyújtotta.

A látszaton túl a pünkösdista vallás nemcsak ortodox egyháztól való függetlenedést jelentette, hanem egy olyan intézmény alakulására szolgáltatott példát, amely a meglévő intézményektől (pl. a vargyasi ortodox parókiától) függetlenül, önállóan létrehozott struktúrával (prédikátor, egyháztanács) képes működni. Közösségi szerepét intézményes keretek között tölti be. Például a szeszesitalok fogyasztását tiltája, a családi viszályokat felügyelete alatt tartja. Az eddigi külső, a falu magyar lakói részéről jövő szabályozások mellett kialakult egy szigorúbb, saját közösségi normarendszer is, amellyel megindul a tényleges különválás folyamata, eltérően az eddigi elkülönítésétől.

Tehát a vallás több szempontból is társadalmi integrációt szolgálja körükben: szigorú életrendet diktál, ennek fejében az egyetemességgel való kapcsolat érzését  nyújtja, kompenzálva az etnikai kirekesztettség okozta elszigeteltséget, valamint modellt szolgáltat egy olyan önálló intézmény felépítéséhez és működtetéséhez, amely már a tényleges elkülönülés biztosítéka.

A beszélgetések során gyakran szembesül a sztereotíp cigányokról alkotott kép (pl. mulatozni, énekelni, táncolni szerető emberek), a tudatosan kialakított, épített és felmutatott önmagukról alkotott új képpel. Ez külső szempontból az első pillantásra szinte elképzelhetetlen cigány-imázs azomban nem jelenti azt, hogy a falubeli cigányság elveszítette volna etnikus jellegét, mindössze azok az elemek változtak amelyek felhasználásával kialakítódik. Az elkülönülés nem szűnik meg nem is csökken, de más célra irányul. Már nem tartja fenn egyértelműen az aszimmetrikus kapcsolatot, inkább a párhuzamosság, a többé-kevésbé egyenrangú felek szembenállását hivatott jelezni. Ezt egyszerűen nevezhetnénk enyhe archaizmussal a cigányok " etnikai öntudatra ébredésének", utalva a "nemzeti ébredések" korára, de mára már a társadalomtudományokban (Löfgren 1988) bizonyított, hogy nemzetek ott jönnek létre ahol létrehozzák őket.

Ez esetünkben is nyilvánvaló, mert milyen öntudatra ébred a száldobosi cigányság? Talán anyanyelvében szunnyadt az a nemzeti tudat? Vagy a nemrég felvett pünkösdista hit? Inkább úgy gondolom a román nyelv nem alapja, hanem eszköze hatékony lehet egy ilyen kollektív identitás építésének. A vallás mint társadalmi jelenség, szintén használható ilyen célra. Abban a (társadalomkutató számára előnyös) helyzetben vagyunk, hogy a szemünk előtt zajlik egy olyan közösségi identitás építése, amely hosszú időn keresztül titokzatosnak és a tudományos kutatás számára tabunak számított.

Befejezésül

A modernizáció, a cigány népesség növekedése és a részleges életformaváltás zavarokat, átalakulásokat hozott a faluban megszokott együttélési minták működésében. Pl. a cigányok a román köznyelv és részben az írásbeliség (Biblia stb) céltudtos használatával makroszintű erőforrásokra kapcsolódnak, megkerülve a régió gazdasági és legitimációs gyakorlatát. Ezen recens társadalmi folyamatok tanulmányozása olyan felismerésekhez vezet, amelyek túlmutatnak egy falu társadalmának elemzésén, olyan általános problémák irányában, amelyek körüljárása sok eddig megoldhatatlannak tűnő probléma újszerű megközelítését teszi lehetővé.

Jegyzetek:

1. 1993-tól több ízben végeztünk néprajzi terepmunkát barátaimmal (Márkó László, Papp Árpád és Vörös Balázs) Székelyszáldobos (Doboseni, comuna Braduti, jud. Covasna) cigány és magyar lakói között. Szakdolgozatomat (1996) ezen interetnikus kapcsolatról írtam Pozsony Ferenc vezetése alatt. Ebben a szövegben a problémák kimerítő szakmai tárgyalása helyett néhány következtetés levonására szorítkozom.
2. A tipikusnak mondható a szimbolikusan egyértelmű asszimetrikus etnikai viszony, amelyben a cigányok játszák az alávetett szerepet.
3. Az 1992-es népszámlálás 9 nemzetiségűt jegyez fel (az össznépesség 1409 fő). Tereptatasztalataim azt mutatják, hogy sokkal több cigány lakik Száldoboson, kb. 600 fő. Ezt alátámaszstja a népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó adata is: 432 pünkösdista, akik kizárólag cigányok, és vannak át nem tértek is.

Idézett és hivattkozott művek:

BARTH, Fredrik
1969. Introduction in. Ethnic Groups and Boundaries. The Social Organization of Culture Difference; Oslo, Scandinavian Press. 9-38.
1996. Régi és új problémák az etnicitás elemzésében. In. Regio 1996/1. 3-25.

BÍRÓ A. Zoltán
1996. A megmutatkozás kényszere és módszertana.In. KAM: Egy más mellett élés. A magyar-román, magyar-cigány kapcsolatokról. Pro-Print, Csíkszereda. 247-277.

LÖFGREN, Orvar
1988. Gondolatok a nemzeti érzés kulturális szerveződéséről. In. Nemzeti kulturák antropológiai nézetben. Szerk. HOFER Tamás, NIEDERMÜLLER Péter MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest. 145-179.

OKELY, Judith
1983. The traveller-gypsies. Cambrigde University Press.